A Balaton-felvidék színes és változatos természeti adottságai kivételesen értékessé teszik e tájat, ahol a környezet állapota, a gazdaság és a helyi társadalom mindig olyan egységet alkotott, amely egyedülálló módon érzékeny a természeti feltételek, valamint az emberi hatások változásaira. A több évtizedes természetvédelmi munkának köszönhetően a területhasználatok következetesen igazodtak a felszíni adottságokhoz, a tájhasználat arányos eloszlása harmonikus, mozaikos tájszerkezetet hozott létre.
A Tapolcai-medence térsége európai jelentőségű természeti érték, ahol a különleges formájú bazaltvulkáni tanúhegyek vonulata emelkedik, köztük a 375 m magas Csobánc, amelynek zavartalan tájképi egysége nyugalmat áraszt.
Ma már ritkaságnak számítanak azok a tájak, amelyek tájképi karakterét a hagyományos, a természeti adottságokkal harmóniában álló tájhasznosítás határoz meg. A Balaton-felvidéki táj el sem képzelhető a szőlőhegyek nélkül, amelyek egyedi karakterét a hegyoldalakra felkúszó szőlők adják. A táj változatossága miatt minden szőlőhegy karakteresen más és más, fekvése, formája, talaja eltérő. A szőlőhegyek és az ember harmonikus kapcsolatát nemcsak a kiterjedt megművelt területek és a tájba simuló pincék és présházak összessége jelenti, hanem a tájban megbúvó egyedi tájértékek sora adja: az utat szegélyező fasorok, útszéli kőkeresztek, szőlőhegyi kápolnák látványa mind hozzájárulnak a Balaton-felvidéki táj arculatához.
Bb az erdők, rétek, legelők, szántók, szőlők, gyümölcsösök, egybefüggő vízparti nádasok, tiszta
vizű vízfolyások kanyarognak a települések között, ott egészséges és esztétikus az élettér. Élhető környezet ott tud hosszabb távon megmaradni, ahol az ember a fejlesztések során csak olyan mértékben avatkozik be a természeti folyamatok működésébe, hogy az a lehető legkisebb változást okozza a természeti rendszerekben, és lehetőség legyen az esetleges negatív hatások visszafordítására.
A táj közös és mindenki számára érzékelhető, élvezhető örökségünk, amelynek gondozása során elődeink – amellett, hogy saját életterüket úgy alakították, hogy az biztonságos, élhető és szép legyen – unokáik megélhetésére is gondoltak. A tájat úgy használták, hogy az abban rejlő erőforrások még évtizedek, évszázadok múlva is rendelkezésre álljanak, s ez megteremtette a hosszú távon fenntartható tájhasználatot.
Ebből mi is tanulhatunk. Természeti erőforrásaink, kultúrtörténeti emlékeink kerete a táj:
ha ezeket az értékeket az újratermelődésnél, újraalakulásnál gyorsabb ütemben használjuk és
kimerítjük, beépítjük a következő generációkat újabb és újabb értékek pusztítására kényszerítjük.
Amennyiben ezekről az értékekről nem gondoskodunk, a következő generáció nem fogja megismerni életünket, közösségünket, nem alakul ki kötődése aziránt a táj iránt, amely az életteret biztosíthatná számára.
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság